Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktató-, nevelő- és kutatómunkáját segítő tudományos intézmény, nyilvános szakkönyvtár, valamint az egyetem keretei között működő valamennyi könyvtár hálózati központja. A könyvtárt Oláh Miklós esztergomi érsek alapította 1561-ben. Egyetemi gyűjteménnyé 1635-ben vált, amikor Pázmány Péter megalapította a nagyszombati egyetemet. A Magyar Királyi Egyetem a könyvtárral együtt 1777-ben költözött Budára, majd 1784-ben Pestre. A könyvtár mai épülete Szkalnitzky Antal tervei alapján 1876-ban épült. Legszebb terme a Nagyolvasó, mely több mint 200 négyzetméter alapterületű, természetes fényt a mennyezeti üvegtetőn keresztül kap, falait pedig a Lotz Károly által festett freskók díszítik. A könyvtár állománya közel 2 millió dokumentum, melyek között a mindenkori egyetemi oktatást és kutatást támogató könyvek és folyóiratok mellett például 185 kódex (közülük 14 corvina), mintegy 1200 ősnyomtatvány, számos értékes kézirat, 11.000 XVI. századi antikva, 15.000 barokk és 75.000 XVIII. századi kötet is található.

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
2025. június 21. 18:00 - 21:00
  • egyéb
  • film
  • gyermekprogram
  • Jókai 200
A Múzeumok Éjszakája programsorozata keretében a Szaffi című animációs film vetítésére kerül sor 2025. június 21-én 18.00 órától az ELTE… Tovább
2025. június 21. 18:00 - 19:00
  • egyéb
  • gyermekprogram
  • zene
A Múzeumok Éjszakája programsorozata alkalmából 2025. június 21-én 18.00 órától az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Nagyolvasójában (1053 Budapest… Tovább
2025. június 21. 19:00 - 19:45
  • egyéb
  • előadás
  • gyermekprogram
  • Jókai 200
  • kiállítás
  • tárlatvezetés
Könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink.  A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült… Tovább
2025. június 21. 19:00 - 19:45
  • egyéb
  • előadás
  • gyermekprogram
Restaurátorunk vezetésével a papíröntés és a könyvfűzés technikájából kaphatnak ízelítőt vendégeink.  Megismerkedhetnek a könyvfertőtlenítés… Tovább
2025. június 21. 19:30 - 20:15
  • egyéb
  • előadás
  • gyermekprogram
  • Jókai 200
  • kiállítás
  • tárlatvezetés
Könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink.  A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült… Tovább
2025. június 21. 20:00 - 20:45

2025. június 21. 20:30 - 21:20
  • attrakció
  • egyéb
  • zene
A Múzeumok Éjszakája programsorozata alkalmából 2025. június 21-én 20.30 órától a Fuvalom Énekegyüttes ad koncertet az ELTE Egyetemi Könyvtár és… Tovább
2025. június 21. 21:00 - 2025. június 22. 0:00
  • egyéb
  • film
  • Jókai 200
A Múzeumok Éjszakája alkalmából Jókai Mór klasszikusának első feldolgozása, Az aranyember című, sokáig elveszettnek hitt némafilm vetítésére kerül… Tovább
2025. június 21. 21:00 - 21:45
  • egyéb
  • előadás
  • gyermekprogram
  • Jókai 200
  • kiállítás
  • tárlatvezetés
Könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink.  A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült… Tovább
2025. június 21. 21:00 - 21:45
  • egyéb
  • előadás
  • gyermekprogram
Restaurátorunk vezetésével a papíröntés és a könyvfűzés technikájából kaphatnak ízelítőt vendégeink.  Megismerkedhetnek a könyvfertőtlenítés… Tovább
2025. június 21. 22:00 - 22:45

2025. június 21. 22:30 - 23:15
  • egyéb
  • előadás
  • gyermekprogram
  • Jókai 200
  • kiállítás
  • tárlatvezetés
Könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink.  A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült… Tovább
2025. június 21. 23:00 - 23:45

Folyamatos program (2025. június 21. 15:30 - 2025. június 22. 0:00)
  • kiállítás
  • tárlatvezetés
Komárom, márciusi ifjak, Laborfalvi, Az arany ember, Balatonfüred, Svábhegy – megannyi hívószó az írófejedelemhez. Jókai születésének kétszáz éves… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 15:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • gyermekprogram
  • kreatív foglalkozás
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár közösségi terében (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) 2025. június 21-én 15.00 és 24.00 óra között Illés… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 15:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
  • gyermekprogram
  • Jókai 200
  • kreatív foglalkozás
Jókai Mór életének és műveinek legérdekesebb mozzanatai elevenednek meg a Múzeumok Éjszakáján játékos, rövid kvízünkben, melyet a kiállításhoz… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 15:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • egyéb
  • előadás
  • gyermekprogram
  • kreatív foglalkozás
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár aulájában (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) 2025. június 21-én 15.00 és 24.00 óra között Buzogány Dezső… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 15:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • gyermekprogram
  • kreatív foglalkozás
A Múzeumok Éjszakája alkalmából különleges meglepetésekkel várjuk a kicsiket és nagyokat, gyermekeket és felnőtteket egyaránt.  Az ELTE Egyetemi… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 15:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • gyermekprogram
  • Jókai 200
  • kreatív foglalkozás
A Múzeumok Éjszakáján látogatóink könyvtári kirakójátékunk segítségével felépíthetik a könyvtárpalotát, fragmentumaikból összeállíthatják… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 15:00 - 2025. június 22. 0:00)
  • gyermekprogram
  • Jókai 200
  • kreatív foglalkozás
A Múzeumok Éjszakáján látogatóink egyéni könyvjelzőket készíthetnek második emeleti Tanácstermünkben. Programjainkról további részletek honlapunkon… Tovább