A Műcsarnok, a jelenkori művészet reprezentatív kiállítási intézménye, hivatása szerint a magyar és nemzetközi művészeti törekvések nyitott, sokszínű bemutatóhelye. A Hősök terén álló, bazilikális elrendezésű, monumentális alapterületű épület 1896-ra, a honfoglalás 1000 éves évfordulójának ünnepségeire készült el Schickedanz Albert műépítész tervei szerint. A műemléképület előcsarnokát és az épület domborműveit, növényi mintás ornamentikáját eredeti szépségében csodálhatják meg a látogatók. A félköríves oszlopcsarnok az oldalhajókkal és a felülvilágított oldaltermekkel egyszerre felel meg a kortárs és a történeti kiállítások elvárásainak. A több mint 2500 m2-es kiállítótéren kívül a Műcsarnok előadóteremmel, szakkönyvtárral, ajándék- és könyvesbolttal, kávézóval várja látogatóit.

Az intézmény kiállításaival, igényes kiadványaival, művészet-oktatási tevékenységével a széles értelemben vett vizuális kultúra megújuló hagyományait és friss értékeit közvetíti minden korosztálynak, az érdeklődő közönség tág körének. Egyedülálló kiállítássorozata a Nemzeti Szalon, melynek célja, hogy időről időre körképet nyújtson a vizuális művészetek különböző területein született legfontosabb teljesítményekről. A kiállítássorozat évről évre tematikus rendben az építészet, a képzőművészet, a fotó- és médiaművészet, az ipar- és tervezőművészet, valamint a népművészet közelmúltjának áttekintésére vállalkozik.

A Műcsarnok éves programjain rendszeres bemutatkozási lehetőséget nyújt a társművészetek jeles képviselőinek. Számos rendezvényével, különleges tárlatvezetéseivel, színházi és zenés programjaival, tudományos konferenciáival Budapest egyik meghatározó kulturális központja.

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
2025. június 21. 15:00 - 17:00
  • kreatív foglalkozás
Ha magával ragad Peter Lindbergh világa – az időtlen fekete-fehér portrék, a nyers szépség, az emberi arcban megbúvó történetek –, akkor ez a … Tovább
2025. június 21. 15:30 - 16:00
  • tárlatvezetés
Peter Lindbergh (1944 – 2019) legendás német fotográfus az 1980-as évek óta a divatfotó egyik legtöbbet emlegetett képviselője. A fotográfiában… Tovább
2025. június 21. 16:30 - 17:00
  • tárlatvezetés
Peter Lindbergh (1944 – 2019) legendás német fotográfus az 1980-as évek óta a divatfotó egyik legtöbbet emlegetett képviselője. A fotográfiában… Tovább
2025. június 21. 17:00 - 20:00
  • kreatív foglalkozás
Három állomásos, a kiállítás benyomásait és emlékeit hitelesítő séta  Fedezd fel a Nem helyettesíthető tárgyak / III. Képzőművészeti Nemzeti… Tovább
2025. június 21. 17:30 - 18:00
  • tárlatvezetés
Peter Lindbergh (1944 – 2019) legendás német fotográfus az 1980-as évek óta a divatfotó egyik legtöbbet emlegetett képviselője. A fotográfiában… Tovább
2025. június 21. 18:00 - 19:00
  • tárlatvezetés
Péreli Zsuzsa Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze, a hazai kárpitművészet kiemelkedő alakja, aki munkáival a festészet és a kárpit határán… Tovább
2025. június 21. 18:00 - 19:00
  • tárlatvezetés
Tolnay Imre művészete egyszerre absztrakt és figuratív, transzcendens és realista, gesztus jellegű, ugyanakkor geometrikus. Alkotásaiban az egymásnak… Tovább
2025. június 21. 18:00 - 19:00
  • színház
Az Új Írás online folyóirat felolvasószínházának előadása Műcsarnoki ősbemutató a Múzeumok Éjszakáján  Szereplők:  Szabó Gabi ,… Tovább
2025. június 21. 20:00 - 21:00
  • tárlatvezetés
A kiállítás a Műcsarnok évente megrendezett Nemzeti Szalonjainak sorában immár harmadik alkalommal mutatja be a hazai és határon túli magyar… Tovább
2025. június 21. 21:00 - 22:00
  • tánc
Péreli Zsuzsa Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze, a hazai kárpitművészet kiemelkedő alakja, aki munkáival a festészet és a kárpit határán… Tovább
2025. június 21. 21:00 - 22:00
  • zene
Szesztay Dávid zenész-dalszerző első szólólemeze 2018-ban jelent meg, Dalok bentre címmel. Dávid az utolsó hangig egyedül játszotta fel és… Tovább
2025. június 21. 22:00 - 23:00
  • tánc
Ketten belépünk egy térbe, élettelen elemek közé. Odavisszük közéjük az életünket, készen arra, hogy bármi történjen velünk. Melyik tárgy (és általa… Tovább
2025. június 21. 23:00 - 2025. június 22. 0:00
  • zene
Egyedi, kalandos utazás a zenei stílusok és műfajok határmezsgyéjéről egy performansz keretében, amely az inspirációját a képzőművészet, az irodalom… Tovább